Az összes Khao Sok safari és a 2 napos speciális program

Khao Sok ( safari ) túrák.

Függetlenül attól, hogy a Thaiföldi Magyar Centrum programirodájában az összes Khao Sok túra megrendelhető, befizethető és ára is jelentősen olcsóbb, mint más irodáktól, létrehoztunk egy egyéni verziót, ami minden eddigi Khao Sok túrát felülmúlt. Nem kis munkával járt, minden, egy és két napos Khao Sok programot végigjárni, mindezt kizárólag azért, hogy kiválogassuk a legjobb részeket, legszebb területeket. Ehhez külön mikrobuszt biztosítani, hogy utasaink ne kerüljenek össze külföldiekkel. Felvenni a kapcsolatot hajósokkal, kajakos céggel, bungalókkal, helyi idegenvezetővel és az összes étkezést megszervezni. Már csak hab a tortán, hogy a magán attrakció olcsóbb lett, mint a nemzetközi turizmus prospektus ára!
Mit tud ez a két napos, egy éjszakás kirándulás?
A kirándulásról annyit lehetne írni, hogy a töredéke sem férne ki, ide a lapra, ezért csak a lényeges dolgokról beszélünk. Későbbiekben nyitunk egy lap-fülecskét, ami részleteiben taglalja magát a programot és a tó létrejöttét, élővilágát és paramétereit (érdekes lesz).
Röviden pedig:
Templom a barlangban, kajaktúra az esőerdőben, ebéd a folyóparton, hajózás a Khao Sok tavon ( Chiao Lan Lake), 1 éjszaka szállás az úszó bungalókban, korlátlan fürdési és kajakozási lehetőség a 34 °C vízhőmérsékletű óriási tóban. Vacsora után éjszakai szafari szintén hajóval a bungaló elől. Alvás a puritán úszó-épületben, de mégis tiszta fehér ágyakban. Reggeli után további hajózás a barlangokhoz. Hajóból kiszállva 1 órás barlangtúra. Barlangtúra után fürdés a helyenként 100 méter mély tóban, ebéd a hajón (vagy az étteremben) és indulás a kikötőbe, majd beszállás a mikrobuszba és vissza a Magyar Centrumhoz Phuketre.
Indulás a nemzetközi programtól eltérve 7:00 helyett 9:00 –kor, hogy szállóvendégeinknek legyen ideje reggelizni. Felszerelés, ami, jó, ha nálad van: feltöltött fényképezőgép, lehetőleg leürített memóriakártyával, váltó (fürdő) nadrág, + két póló, fogkefe, fogkrém, törölköző és elemlámpa. Induláskor pedig egyszerű nyári öltözék és strandpapucs!
Figyelem!
Eddig a programjainkat jelképesen 1 és 5 csillag között értékeltük.
Ez az egyetlen program, ami miatt az 5-ös szám újraértelmezésre került. A privát Khao Sok 6 csillagos lett! Természetesen a 6 csillagot nem az aranyozott, görög oszlopok és a citerás a hallban jelenti, hiszen egy dzsungel túráról beszélünk, ami a természetről szól!
További fontos tudnivaló!
A túra, csak egyetlen napon indul hetente. Mivel a maximális létszám 10 Fő lehet, ezért ezt az egy programot mindenképpen érdemes még a nyaralás előtt lefoglalni.
Véletlenszerűen, adódhat lehetőség csatlakozni a szabad helyek függvényében, de aki ezt biztosra szeretné, jó, ha nem kísérletezik az utóbbival.
A Khao Sok egyéni kirándulás, programcsomagba nem tehető, viszont az összes nemzetközi Khao Sok túra igen.
A minden nap induló, szervezett Khao Sok túrák árai:
Khao Sok Safari 1 napos:
Prospektus ár, 2900 baht (Magyar Centrumtól, 2100 baht)
Khao Sok Safari 2 napos:
Prospektus ár, 5900 baht (Magyar C. -tól, 4,000 baht)
Khao Sok Lake Explorer (tó felfedezés) 2 napos:
Prospektus ár, 7,900 baht (Magyar C. -tól, 5,000 baht)
Khao Sok 3 napos:
Prospektus ár, 9,900 baht (Magyar C. -tól, 8,000 baht)

****AZ ÁR NEM TARTALMAZZA A 300 BATH/FŐ NEMZETI PARK BELÉPŐT****

KHAO SOK 2 NAPOS EGYÉNI VERZIÓ A MAGYAR CENTRUMTÓL
Vagyis a saját program ára: 4,600 baht + 300 Nemzeti Park belépő.
Minimum létszám 4 Fő, maximum 10 Fő vehet részt a kiránduláson.



Címünk és elérhetőségeink:

Hungary-Thai Co., LTD.
Thailand, 463 Patak Road, Karon, Muang, Phuket 83100

Étterem, étkezés, járműbérlés, turista információ, programok,
free Internet és találkozási pont: Karon-beach, Patak Rd. 463

Telefonszámaink:
  •  +66 89 59 29 473 ( helyi készülékről: 0 89 59 29 473 )
  •  
  •  +66 89 59 35 976 ( helyi készülékről: 0 89 59 35 976 )